Munkatársak
Csapatunk sokéves tapasztalattal, valódi csapatmunkában keresi minden gyermek és felnőtt számára a leghatékonyabb utat, legyen szó nyelvi nehézségről, kapcsolódási gondokról, mozgásproblémáról. Hiszünk abban, hogy a fejlődés alapja a biztonságos, elfogadó és motiváló környezet, ahol a gyermekek és felnőttek saját tempójukban bontakozhatnak ki – ebben nyújtunk személyre szabott, szakmailag megalapozott segítséget.
Bartuschek Mónika
logopédus (MLSZSZ által minősített), gyógypedagógus, tanító, alapozó mozgásterapeuta, Boribon kuckó alapítója
Bővebben
A Boribon mozgás- és képességfejlesztő kuckót 2007-ben alapítottam és megalakulása óta gyógypedagógus-logopédus, alapozó mozgásterapeutaként vezetem. A szakmához kapcsolódó diplomáimat 1996 és 2012 között szereztem az ELTE Tanító- és Óvóképző, valamint a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karon. 2004-ben megalkottam a Bukfenc babatorna foglalkozásokat, melyek az ország több településén a mai napig elérhetők.
Eddigi pályafutásom során lehetőségem adódott a logopédia több területét megismerni és tapasztalatokat szerezni. Közel áll hozzám a nyelvi késés (megkésett beszédfejlődés), artikulációs zavar (pöszeség), rezonancia zavarok (orrhangzósság), beszélt nyelvi zavar (expresszív, receptív), írott nyelvi zavar (diszlexia, diszgráfia), nyelvlökéses nyelés, beszédészlelés és beszédmegértés zavarai (beszédpercepció).
A hozzám forduló kliensek sajátos személyiségjegyekkel rendelkező önálló egyének, ezért a személyre szabott terápia megtervezésénél az érintett egyéniségét és élethelyzetét is törekszem figyelembe venni.
Fontosabb továbbképzéseim:
- Alapozó Terápiák Alapítvány – alapozó terapeuta (2006)
- Gósy Mária: GMP Beszédpercepciós diagnosztika és terápia (2009)
- Démoszthenész Egyesület, Afáziás betegek beszédterápiája (2012 – 2013)
- Sindelar-Zsoldos Program 1-2.: Tanulási- és magatartási zavarok terápiája óvodáskorban és iskoláskorban (2016 – 2017)
- Meixner Ildikó által kidolgozott dyslexia prevenciós és reedukációs módszer elmélete és gyakorlata (2017 – 2018)
- Alapozó Terápiák Alapítvány – Homloklebeny tréning: Módszer gyermek és felnőtt idegrendszer prefrontális lebeny területének, egyéb agyi területekkel való összeköttetéseinek aktiválására és fejlesztésére (2021)
- NasalBalance OBT – Az orrhangzós beszéd és terápiája (2022)
- Beszédterápiás szondák használata a logopédiai gyakorlatban (2024)
Hazai és külföldi intézményekkel megvalósult együttműködéseim:
- Eszterházy Károly Egyetem, logopédiai hallgatók gyakorlati felkészítése, mentorálása (2021, 2022)
- Collaboration on a multinational project about child development with David Himmelberger (2020) – http://www.healthoutcomesgroup.com
Tagságok:
- Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége (MLSZSZ)
- Magyar Rehabilitációs Társaság
- Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság
Andree Tünde Eszter
gyermekpszichológus, pedagógiai szakpszichológus
Bővebben
Üdvözöllek! Andree Tünde Eszter gyermekpszichológus vagyok.
Mindig könnyen tudtam kapcsolódni a gyermeki léthez, ezért az egyetemi diplomám megszerzése óta – két évtizede – gyermekekkel foglalkozom.
Ez alatt az idő alatt foglalkoztam gyermekotthonban élő gyermekekkel/fiatalokkal, EGYMI-ben dolgozva SNI-s gyermekekkel kerültem kapcsolatba, iskolapszichológusként betekintést nyertem az osztályon belüli életbe, milyen gondokkal/problémákkal küzdhet egy iskolás gyermek az intézményben, szakszolgálatban dolgozva pedig a beszédproblémákkal (dadogás, diszfónia) küzdő gyermekek mentális megsegítését végeztem.
Sokat foglalkoztam szorongó, magatartásproblémákkal, beilleszkedési gondokkal küzdő gyermekekkel, fiatalokkal is. 2008 óta magánrendelés keretén belül is dolgozom – az integratív szemlélet áll közel hozzám, hiszen minden gyermek/fiatal egyedi, összetett és megismételhetetlen, és a maga komplexitásában kell rá tekinteni. Munkám során hangsúlyt fektetek saját önismeretem gazdagítására, szupervízióra és a folyamatos önképzésre.
Felsőfokú végzettségek:
- okleveles pszichológus – Temesvári Nyugati Tudományegyetem
- pedagógiai szakpszichológia képzés – ELTE
- komplex integratív gyermekterápia képzés – Makomp Egyesület
Önismereti kurzusok: 200 óra önismereti csoport – pszichodráma 50 óra művészetterápiás csoport
Koruseczné G. Annamária
gyógypedagógus, diszkalkulia terapeuta
Bővebben
Koruseczné G. Annamária, gyógypedagógus terapeuta vagyok. 2010-ben szereztem tanulásban akadályozottak szakos tanár és terapeutai diplomát, majd 2022-ben mester minősítést terápiás szakirányon. 2017-ben tanultam a diszkalkulia korszerű terápiáját Szabó Ottiliától. Azóta több tanulóval is szép eredményeket tudtam elérni.
Gyógypedagógusként munkám része a komplex fejlesztés, melynek egyik alapja az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon tanult Sindelar-Zsoldos program. A komplex képességfejlesztő program hatékonyan segíti a neurogén tanulási- és magatartási zavarok kialakulásának esélyét, azok kezelését kiegészítve saját tapasztalatokkal és gazdag eszközkészlettel.
Katona Dóra
fejlesztő pedagógus, tanító
Bővebben
Budapesti Tanítóképző Főiskolán szereztem diplomát. A főiskola alatt az anyanyelvi tantárgy pedagógia terén sok tapasztalatot gyűjtöttem egyik tanáromtól, aki ekkor írta olvasókönyvét. A feladatok kitalálásában, kivitelezésében aktív résztvevő voltam.
Az első munkahelyemen több éven keresztül korrekciós osztályok tanítása, a fejlesztő munka vezetése, koordinálása volt a munkám. A IX. kerületi Nevelési Tanácsadóval szoros kapcsolatban álltam, a kerületben hosszú évekig iskola előkészítő foglalkozásokat vezettem az óvodába nem járó gyermekek számára.
1998-as tanévben lehetőséget kaptam, hogy a Pedagógiai Szakszolgáltató által szervezett fejlesztő pedagógiai képzést elvégezhessem, ami elméleti és gyakorlati képzésből állt.
A Meixner Alapítvány dyslexia prevenciós és reedukációs módszerét is megtanultam, ami azóta is fő irányvonala munkámnak az olvasási, írási nehézséggel küzdő gyermekek tanítási folyamatában.
XVIII. kerületi Nevelési Tanácsadó fejlesztőpedagógusaként töltöttem 2 tanévet, ahonnan egy kerületi integráló általános iskolába jártam ki fejlesztő foglalkozásokat tartani. Azóta is a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban dolgozom, mint tanító és az alsó tagozat munkaközösségének vezetője.
Csuzdáné Riz Emese
gyógytornász végzettségű gerinctréner, kismamatorna oktató, kismedencei biofeedback tréner, babamasszázs oktató
Bővebben
Az elhatározás, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, egész kicsi koromtól, megjelent az életemben. Ez a szándék az évek alatt csak tudatosabbá vált, így az érettségit követően gyógytornász szakra felvételiztem.
Diplomámat 2007–ben gyógytornászként szereztem Debrecenben, majd rögtön szakmámban kezdtem el dolgozni.
A segítő foglalkozásokon belül mindig a kedvenc területemnek számított a kismamatorna, a szülésre való felkészítés, valamint a szülés utáni rehabilitáció és többek között ezen a területen is lehetőségem adódott gazdagítani gyakorlati tapasztalataimat.
2018–ban babamasszázs oktató lettem, majd tovább bővítve ismereteimet, gerinctréner oktatói, valamint kismamatorna oktatói oklevelet szereztem, mely területeken jelenleg is aktívan tevékenykedem.
Legutóbbi tanulmányomként, a biofeedback asszisztált kismedencei tréning ismereteit sajátítottam el, bízván abban, hogy ezekkel a módszerekkel egy olyan hiánypótló és komplex csomagot tudok nyújtani a nőknek, mellyel akár kismamaként, akár a szülést követően vagy a változó kor közeledtével segíteni tudom a preventív vagy rehabilitációs folyamatokat.
Maráczi-Farkas Krisztina
dietetikus
Bővebben
Maráczi-Farkas Krisztina vagyok és 2002-ben végeztem Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar dietetikus szakon. Dietetikusként 2002. augusztusától a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Tűzoltó utcai részlegen kezdtem el dolgozni, majd mentem el szülési szabadságra, és dolgoztam ott 2025. januárjáig.
Az ott töltött évek alatt főleg Endokrinológia osztályon fekvő túlsúlyos és cukorbeteg gyermekekkel foglalkoztam és tartottam tanácsadást részükre és szüleik részére.
Tagságok:
- Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ)
- Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
Érvényes működési kártyával rendelkezem.
Faragó Rita
tánctanár, gerinctréner, rehabilitációs személyi edző, táplálkozási tanácsadó
Bővebben
Olasz-magyar anyanyelvű vagyok. Rómában végeztem a „La Sapienza” Egyetem színház-film- tánc szakán előadóművészként. Tanulmányaimat Budapesten folytattam a Magyar Újságírók Országos Szövetsége tévés- rádiós újságíró szakán, mely szervezetnek a mai napig tagja vagyok. Utána a Magyar Művelődési Intézetben szereztem moderntánc csoportvezetői képesítést. Majd a Magyar Táncművészeti Főiskolán szereztem gyakorlatvezető mentortanár diplomát. Tanulmányaimat sport szakirányban folytattam: rehabilitációs személyi edző, gerinc tréner, táplálkozási tanácsadó lettem. Végül a Hangterápia Központban végeztem és hangfürdőket tartok.
Munkáim: dolgoztam a R.A.I. olasz állami TV műsoraiban, újságíróként a Magyar Televízióban, Magyar Rádióban. Jelenleg a www.radioinform.com olasz- magyar, nonprofit rádiós-videós podcast főszerkesztője vagyok. Tánctanárként balett- és moderntáncot oktatok. Gerinctornát és rehabilitációs tornát tartok, illetve olasz nyelvórákat adok. Előadóművészként Tv2 sorozatokban (pl. Hazatalálsz), táncosként nemzetközi filmekben (pl. Szegény párák, Nürnbergi per) rendszeresen forgatok. Táncos-énekes színészként jelenleg reklámokat forgatok és színházi produkciókban lépek fel.
Horváth Istvánné, Ircsi
ETKA jóga oktató, rekreációs sportoktató
Bővebben
Horváth Istvánné, Ircsi vagyok. 2008-ban lettem az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer Oktatója. Budapesti Szabadidősport Szövetségnél szintén 2008-ban szereztem Rekreációs sportoktató végzettséget. Immár 20 éve élem és oktatom az Etka jógát, mely teljes mértékben az életem részévé vált. 2022-ben gyémánt fokozatú elismerést kaptam az EJEM Egyesülettől.
Az Etka Jóga az életörömről szól:
…, hogy élmény legyen minden lélegzetvétel, minden mozdulat és minden gondolat!
(Etka Anyó)